Arnold Katalin

Császártöltés

Arnoldné Csupó Erzsébet, elsősorban hímző. Születési kendőket készít. Leánya, Arnold Katalin gyöngyöt fűz és sző, ezen kívül tanítani is szándékozik. /kézműves táborozás, oktatás, nyári tábor/

 

Babcsi

Kiskunfélegyháza

9 éve készít bábokat a családja és mások örömére. Elsősorban mese- és állatfigurák kerülnek ki a kezéből. Éredekességként készít 4 arcú, forgatható bábokat is. Ezek 4 szereplős bábok, melyekkel egy teljes mesét el lehet játszani. Megrendelésre óriásbábokat is készített már, melyeknek nagy sikere volt a gyerekek és a felnőttek között is.

 

Babák Tárháza

Kiskunmajsa

A babákat melyeket a világ sok tájáról kapok, gyűjtök, találok, rendbe hozom és a gyűjteményembe teszem.

 

Bene Műhely

Kiskunfélegyháza

Népi Mesterségek és Művészetek iskolájában oktatóként végzett. Szakdolgozatát a tiszaalpári díszüvegfonásból írta, jelenleg ez tevékenységének fő profilja. Termékeit rendszeresen zsűrizteti.

 

Bihar Istvánné

Kunszállás

A kerámiával szabadidejében foglalkozik. Elsősorban a paraszti élet alakjai, így a juhászok, csikósok, a tanyákon élő emberek jelennek meg figuráiban, szobraiban.

 

Bognár Műhely

Kiskőrös

A Leitert és Fiai cég családi vállalkozás, amely generációk óta foglalkozik hintókészítéssel. Hat családtag dolgozik jelenleg azon, hogy a magyarországi kocsiépítés tradícióit méltóképpen folytassa. Hintóink a tervezéstől a befejezésig saját műhelyünkben, válogatott alapanyagból, kézi munkával, egyedileg készülnek.

 

Bánföldi Fazekas Műhely

Nyárlőrinc

Bánföldi Ferenc fazekasmester hagyományos fazekasárut, használati- és dísztárgyakat készít. Általában zöld, sárga, kék fazekasmázzal vonja be fazekastermékeit, de egyszerű vászonedényeket is korongol. A jól sikerült alkotásait zsűrizteti. Több éve a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület tagja. 2006 nyarán megkapta a "Népi iparművész" minősítést. A fazekas termékeken kívül foglalkozik cserépkályhák tervezésével és készítésével is.

 

Cikornya Kézműves Kör

Kiskunfélegyháza

Gyermekek, fiatal de akár felnőtt csoportok számára tartanak kézműves foglalkozásokat. Lehet adott vagy egyedi igény szerint előzetes megbeszélés szerinti kézműves foglalkozás. Pl.: csuhébaba, csutkababa, bőrszütyő, üvegfestés, tűzzománcozás, selyemfestés.

 

Csábori Kézműves Műhely

Soltvadkert

Kiskőrösi Kézműves Kör tagja , ahol foltvarással, nemezeléssel, kosárfonással agyagozással ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

 

Csíkszentmihályi Károly

Bócsa

A lakóháznál kialakított családi kézműves műhelyben bőrtárgyakat és tűzzománc termékeket készítenek. Igények egyeztetése alapján, műhelyben és diáktáborokban kézműves bemutatókat és oktatást vállalnak.

 

Czinege Manufaktura Kft.

Tiszaalpár

Családi vállalkozásunk 1989-ben jött létre. Településünkön több száz éves hagyományra tekint vissza a fűzvessző termelése, feldolgozása, illetve a kosárkésztés. Valamikor a gazdasági élet (terménytárolás, halászat) határozta meg a termékek születését.

 

Fa Kuckó

Kiskunmajsa

Az Alföldön élő honos fafajta "akácfa" megmunkálása kézi munkával úgy, hogy a fa lehetőleg természetes formában kerüljön felhasználásra.
Módja: kérgezés, szárítás, csiszolás, méretre vágás és a késztermék lekezelése.
Felhasználása: a tanyaudvarokban, zöld övezetekben, kertekben.

 

Fafaragó és Népi Játszóház

Csólyospálos

Tevékenységek: fafaragás, nádtutajkészítés, agyagozás, sógyurma, díszdobozok, fonalbabák, szövés, fonás, sodrás, gyertyacsurgatás, mézeskalács díszek, üvegfestés, szárazvirágkompozíciók.
Programlehetőségek a helyszínen: tábortűz, szalonnasütés, hinta, mászóka, homokozó, medence, teke, ping- pong, foci, túrák, diavetítés.

 

Fehér Károlyné

Kiskunhalas

Herendi, Zsolnay, Hollóházi és Kalocsai porcelánminták hímzésével, 100%-os kézimunkával, készülnek a terítők, szalvéták, futók, étkezési szettek. E termékeket a Képző és Iparművészeti Lektorátus zsűrizte és engedélyezte iparművészeti termékként való értékesítésüket.

 

Gabriel

Szank

Kenderből, lenből, (textil és zsineg) készít dísztárgyakat, ékszereket.
Dísztárgyak: dobozok, karácsonyi, húsvéti díszek, fényképtartók, asztali írószertartók.

 

Gyöngyösi Műhely

Petőfiszállás

Fafaragás, játék- és hangszerkészítés, rönkbútorkészítés, fajátszótér, fából készült használati tárgyak, hagyományos és egyedi gyermekjátékok. Gyermekhangszerek, duda, furulya, dob és ezen tevékenységek oktatása.

 

Géró-Udvarszínház

Helvécia

A művész, Géró György gyermekkori emlékeiből táplálkozva kezdetben szobrokat, domborműveket faragott, majd elkezdett építkezni. Az építményeket hagyományos népi - ősi anyagokból, fából, vályogból, nádból, ún. "patics" - technológiával, saját kezűleg építette és maga gyűjtötte össze az itt található sok száz néprajzi és népi iparművészeti tárgyat.

 

Hambalko Magdolna

Kiskunhalas

Textilanyagokból (alapvetően természetes alapanyag) egyedi technikával készített, kézzel varrott és hímzett babák népesítik be a műhely minden sarkát, ahonnan számos, jól ismert mesefigura köszön vissza ránk, úm. a kópé manók, bájos angyalok, jóságos nénék, gonosz boszorkák, tv-maci, a Mézga család tagjai ...

 

Harisnyavirág

Kiskunmajsa

1. Harisnyából és drótból virágok fonása.
2. Gravírozás bármilyen anyagba, bármely formát. (pl. üvegekre, tükörre, virágformát)
3. Üvegből és aranyszínű szalagból bármilyen formát. (pl. lámpaburát)

 

Hegedűs Zsolt

Móricgát

Minden fával kapcsolatos dolog, munka érdekli, így az asztalos-, bútorasztalos munka is.
A fafaragást tekintve a népművészeti elemek jelennek meg az általa készített használati tárgyakban.

 

Horváth Sándor

Harkakötöny

E mesterséget művelő fafaragó munkáját dícsérik a harkakötönyi temető haranglába, játszótéri fajátékok (pl.: Kiskunhalason), valamint egyéb fafaragványok (fatányér).
A betérő vendégek nemcsak a faragványokban gyönyörködhetnek, hanem a tanya körül tartott állatokat és a kertben termő növénykultúrákat is megtekinthetik

 

Hétszínvirág Alapítvány - Bóbita Óvoda és Bölcsőde

Kiskunhalas

Az alapítvány olyan műhelyprogramokat szervez minden év június 2. és 3. hetén, ahol a gyermekek megismerkedhetnek a népi kismesterségekkel, nemezelnek, írókáznak, agyagoznak stb. Az agyagból különböző dísztárgyakat, használati eszközöket készítenek, égetnek (égető kemence), mázolnak, stb.

 

JoJó Baba

Szank

Textil, pamut, fonál, gyöngy és sok más természetes anyag felhasználásával készítek babákat, azokból párnákat is.
Babagyűjteményem kb. 1000 darabból áll, a világ minden tájáról.

 

Jászszentlászló Műhely

Jászszentlászló

Több mint 10 éve foglalkozik a kerámiával, a gölöncsérséggel. Agyagedények formavilága és motívumainak forrása a magyarországi régészeti közlésekből való.

 

Jóléti Szolgálat Alapítvány - Kézművestanya

Jászszentlászló

A Kézművestanyát a Jóléti Szolgálat Jászszentlászló és Móricgát Alapítványa létesítette és üzemelteti. Az alapítvány tematikus, hagyományos kézműves mesterségeket bemutató gyermektáborai évről évre több száz fiatalnak nyújtanak pihenést és hasznos időtöltést.

 

Kanalas Műhely

Tiszaalpár

Tiszaalpár a holt Tisza mellett négy város ölelésében fekvő település. Kecskemét, Tiszakécske, Csongrád és Kiskunfélegyháza közel azonos távolságra helyezkednek el a községtől.

 

Kis Manufaktura

Kiskunfélegyháza

2002 óta dolgozik kasírozott papírral. A készítése során két ív papírt kasíroz össze oly módon, hogy közéjük növényeket, virágokat tesz, melyek különlegessé teszik a belőlük készült használati és dekorációs tárgyakat.
Lámpaernyő, boríték, zacskó, doboz, könyvborító, térelválasztó vagy akár tapéta is készül ilyen módon.

 

Kovács János festőművész

Csátalja

1964-ben született Baján. 22 éves koráig Csátalján élt szüleivel. Nagyon sok szép emlék köti falunkhoz. Jelenleg Baján él feleségével és kisfiával.

 

Kreatív Manó Műhely

Kiskunfélegyháza

Iskolákban, óvodákban, közintézményekben, nagy rendezvényeken, fesztiválokon játszóházi foglalkozásokat vezetnek. Tevékenységük része a népi kismesterségek bemutatása, a modern kézművestechnikák tanítása. Szabadidős tevékenységek, szünidei táborozások és kisebb szakkörök szervezése, vezetése is a profiljukba tartozik. Rendezvények lebonyolítását is szívesen vállalják, a dekorációtól a kivitelezésig. Mivel a két népi játszóházi foglalkozásvezető fazekasként is dolgozik, a népi kerámiák, illetve a modern használati tárgyak, dísztárgyak készítésével is foglalkoznak. A fenti címen ezek a termékek megrendelhetők és megvásárolhatók.

 

Krebsné Tuska Zsuzsa

Pirtó

Nyári alkotótáborban sajátíthatják el az érdeklődők a korongozás technikáját, az edények és szobrok készítésének alapjait. A táborban lehetőség nyílik arra is, hogy az alkotni vágyók saját terveik, elképzeléseik alapján készítsék el a munkájukat, pl.: használati, funkcionális kerámiákat (virágkaspó, gyümölcstál, stb.).

 

Lantos Műhely

Kiskunfélegyháza

5 éve foglalkozik szabadidejében fafaragással. A természetes fa vonulatai, a fában rejlő emberi arcok jelennek meg alkotásaiban. Munkáira jellemző a maszkábrázolás és a monumentális megjelenítés. Rendszeresen kiállítója és főszervezője a "Miénk itt a tér" szabadtéri kiállításnak és fesztiválnak

 

Lőrincz Gergely festőművész

Csátalja

Lőrincz Gergely a bukovinai Istensegítsen született. Megszakításokkal kisgyerek kora óta szívesen rajzol. Komolyabban 25 éves kora óta fest autodidakta módon, tehát komolyabb iskolázottság nélkül.

 

Lőrincz Istvánné népi iparművész

Csátalja

Lőrincz Istvánné Barabás Rozália népi iparművész hímző a bukovinai Istensegítsen látta meg a napvilágot.

 

Motolla

Kiskunhalas

Az egyesület külső helyszínen kézműves foglalkozásokat, játszóházat, oktatást vállal gyermekeknek és/vagy felnőtteknek, megrendelésre.

 

Nagy Műhely

Soltvadkert

Négy éve foglalkozom foltvarással. Két éve vezetem Kiskőrösön a foltvarró szakkört. Általában gyakorlati hasznú tárgyakat készítek. Leggyakrabban készített termékeim: ágytakaró, babatakaró, táska, gyerekeknek falikép.Nővéremmel közösen (ő kerámikus) önálló kiállításokat is rendezünk Soltvadkerten és Kiskőrösön.

 

Nagy Pál

Móricgát

Körülbelül 20 éve foglalkozik bőrművességgel. Elsősorban a népi pásztorkodással összefüggő termékeket készít el bőrből, de megrendelésre bármit el tud készíteni. Kézműves foglalkozások keretében szívesen továbbadja tudását az érdeklődőknek. Rendszeresen részt vesz kézműves táborokban és egyéb rendezvényeken.

 

Skorutyák János kékfestő

Bácsalmás

A KÉKFESTÉS egy kihalóban lévő ősi TEXTILFESTŐ eljárás. A természetben található színezőanyagok közül a kék színt adó INDIGÓ fordult elő a legnagyobb mennyiségben. Ezért az egész földön elterjedt a használata. Többek között ezért festették kékre a farmernadrágot is. Ebben az évszázadban már megszűnt a természetes festékek egyeduralma, mert a vegyipar mindenféle színt elő tud állítani.

 

Sáriné Császár Anna

Kiskunhalas

Sáriné Császár Anna mintegy 15 éve készít művészi kerámiákat, agyagplasztikákat. Kovács Margit és Kis Roóz Ilona nyomdokain elindulva, mára autonóm kerámiavilágot teremtett magának, miközben az iduló hatásokat, a népi ihletés befolyását máig őrzik művei.

 

Tamás Menyhértné hímző, a Népművészet Mestere cím tulajdonosa

Csátalja

Tamás Menyhértné Lavrik Márta a bukovinai Istensegíts községben született. Az erdélyi szálánvarrott hímzést 7-10 éves korában édesanyjától és nagymamájától tanulta el.

 

Tarkabarka

Izsák

14 év óta családi vállalkozásban a lakóháznál végzik a tevékenységet. Feleségének szönyegszövő szakmája van, népművészeti vásárokon árusítják szőnyegeiket.

 

Terra Fazekas Műhely

Kiskunfélegyháza

6 éve foglalkozik a fazekassággal. Főleg a népi vonal érdekli. Termékeit a legtöbb agyagiparral kapcsolatos technika felhasználásával készíti (öntéssel, bekorongozással, préseléssel, kézi formázással, stb.).

 

Tájház

Kiskunmajsa

Az egyesület célja: hagyományápolás, régi kézműves mesterségek életrekeltése, a térségi kézműves tárgykultúra, a művészeti és iparművészeti hagyományok őrzése, népi kultúra ápolása, kiállítások, játszóházak szervezése.

 

Tóth László festőművész

Csátalja

Egy baranyai földműves családban született. A deportálás után Csátalján lelt otthonra családjával. Itt kaptak házat és földet. Budapesten beiratkozott egy képzőművészeti iskolába.

 

Vanyúr Katalin képzőművész

Csátalja

Szüleivel és testvérével 1997 augusztusában települt át az akkori Jugoszlávia háborús borzalmai elől.A vajdasági Kúláról jöttek Csátaljára.Katalin festői tehetségére anyai nagyapja figyelt fel.

 

Varga János festőművész

Csátalja

1955-ben született Csátalján. Általános iskolai tanulmányait (néhány hónap kivételével) a csátaljai iskolában végezte, ahol rajztanára Hargitai János, osztályfőnöke Sántha Mihályné volt. Tehetsége korán megmutatkozott, rajzból csaknem minden osztályban kitűnő volt.

 

Városi Alapfokú Művészet Oktatási Intézmény Kézműves Ház

Kiskőrös

Rajztanárként ismerkedett meg a nemezelés "mesterségével". 1986-óta tanítja gyermekeknek, felnőtteknek a nemeztárgyak -közöttük a játékok- készítésének fortélyait. Rendszeresen részt vesz a helyi és térségi rendezvényeken, szüreti napok, falunapok. Bemutatókat és műhelyfoglalkozásokat vállal igény szerint.

 

Ádám Péter festőművész

Csátalja

1958-ban született. Családjával 24 éves koráig Csátalján élt. Iskolái elvégzése után művészeti tanulmányokat a bajai Rudnay Gyula Képzőművészeti Körben B. Mikli Ferenc festőművész mellett végzett.

 

Énekes Zoltán festőművész

Csátalja

1960-ban született Csátalján. Általános iskolába is itt járt. Sokat jelentettek számára az akkori napközis tanító néni Jaeger Mihályné, ingyen juttatott 10 filléres rajzlapjai.

 

Ötletház

Szank

Tevékenységi körök: népi hagyományokon alapuló csuhéj baba-, virág-, dísztárgyak készítése, régi hagyományos recept alapján készített mézesek nagyon sok formában, figurában, a kívánt módon díszítve.

 
tovább a galériákhoz »

Program kereső






 
© 2007 Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Hivatala   6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.   Tel: +36 76 513-800   Fax: +36 76 513-801   E-mail: info@bacs-kiskun.hu